2020. augusztus 17., hétfő

Ki a lelki társad?!

 

Vízöntő: A Vízöntők nagy odafigyelést és energiát igényelnek, mert hamar elunják környezetüket. Nagyon függetlenek, ezért sem okoz gondot számunkra, ha magányban kell életük nagy részét töltsék. Ezen kívül nagy emberszeretők, mert imádnak az emberiségről gondoskodni. Nagyon úttörő gondolkosású és okos emberek, akik kétszer is meggondolják mit tesznek. Olyan társra van szükségük, aki intellektuálisan is lefoglalja őket, és fel tudja venni velük a tempót a mély beszélgetésekben. Mindezek mellett a Vízöntők elvárják, hogy társuk fogadja el a függetlenségüket, legyen újító, őszinte és jó beszélgető partner a mindennapokban. Akikkel kijön: Ikrek, Mérleg,  Lelki társa: Oroszlán

Halak: A Halak híresek a végtelen kreativitásukról és a kedvességükről. Igen jó lelkek és nagyon intuitívak, és az egyedül töltött idejüket is teljesen ki tudják használni. A befelé forduló személyiségük ellenére szeretnek új emberekkel kapcsolatba lépni, és nagyon jó barátok lehetnek. A túlzott empatikusságuk és érzelmességüknek köszönhetően anélkül adnak másoknak, hogy bármit is kérnének. A szerelem terén mély és elszakíthatatlan érzelmi kapcsolatra vágynak, és bármit vállalnak, hogy a társukat boldognak lássák. Nagyon hűségesek és törődőek, de ezt el is várják a társuktól is.
Akikkel kijön: Rák, Skorpió, Lelki társa: Szűz

Kos: A Kosok sosem ijednek meg az élet kihívásaitól. Gyorsan cselekednek és csak utána gondolkoznak. Nagyon erőteljes, magabiztos és tüzes emberek, akik vakmerően mennek bele bármilyen helyzetbe. Sosem tanakodnak hosszasan, hanem gyprsan meghozzák döntéseiket. A Kosoknak szükségük van a spontaneitásra és az adrenalinra, és egy olyan partnerre, aki nem szintén ilyen tűzzel tudja élni az életet. Akikkel kijön: Oroszlán, Nyilas,  Lelki társa: Mérleg

Bika: A Bikák mindg praktikusak és megbízhatóak, addig nem adják fel, amíg a rájuk bízott munkát nem végzik el. Hozzátartozóikat néha túlzottan féltik és hajlamosak az emberek kisajátatására is. A Bikák nagyon szenvedélyesek s érzékiek, ha szerelemről van szó. Olyan társra van szüksége, aki teljesen megbízható és őszinte, és elég türelemmel rendelkezik. A Bikák nem beszélnek sokat, de hatalmas szívük van, és bármikor képesek kiállni szerettük mellett. Jól kijön vele: Szűz, Bak,  Lelki társa: Skorpió

Ikrek: Az Ikrek nagyon kiszámíthatatlan és bonyolult, szinte sosem lehet tudni mit fog tenni. Sokszor rendkívül karizmatikusak és központi szereplők tudnak lenni, máskor pedig képesek elmélyülni a saját gondolataikban és magányossá válnak. Hatalmas szívűknek és bájos természetüknek köszönhetően könnyen képesek kommunikálni mindenkivel. Az Ikreknek szükségük van arra, hogy kifejezhessék önmagukat, ezért olyan társra vágynak, aki képes őket meghallgatni és inspirálóan hat rájuk. Akikkel kijön: Mérleg, Vízöntő, Lelki társa: Nyilas

Rák: A Rák egy rejtély, egy egész kis világ van benne, amelyet csak igen kevés embernek enged láttatni. Mély érzelmek irányítják, nagyon kreatívak és a család egyik legbiztosabb pontját képezik. Hűségük révén nem tudják feldolgozni, ha elárulják őket. Olyan partnerre van szüksége, aki egyenlő félként kezeli, és akiben annyira meg tud bízni, hogy megnyíljon előtte. Akikkel kijön: Skorpió, Halak,  Lelki társa: Bak

Oroszlán: Az Oroszlánok született vezéregyéniségek és szeretnek a középpontban lenni. Elég önfejűek, forróvérűek és eltökéltek, tehát semmi sem tarthatja őket vissza céljaik elérésétől. Sosem rejtegetik véleményüket, ami a szívükön az a szájukon is. Épp ezért olyan partner kell melléjük, aki bírja a merő őszinteséget, nagy adag ambícióval és humorérzékkel rendelkezik és optimistán tudja szemlélni a világot. Akikkel kijön: Kos, Nyilas,  Lelki társa: Vízöntő

Szűz : A Szűzek nagyon elemző gondolkodásúak, szeretnek dolgozni. Apró részletekig is képesek elmélyülni a dolgaikba. Néha már-már túlgondolják a gondokat, és azon tűnődnek, hogyan tudnának megoldást találni a bajokra. A párkapcsolatban ők is nagyon hűségesek és elkötelezettek partnerük iránt. Ritkán mutatják ki érzéseiket, ennek ellenére teljes mértékig éreztetik ha szeretnek valakit. Hasonlóan gyakorlatias és megfontolt társra van szükségük.Akikkel kijön: Bika, Bak, Lelki társa: Halak

Mérleg: A Mérlegek nem is tudnak egyedül lenni, ez a kapcsolatok jegye. Élvezik, ha emberekkel vannak körülvéve, minden iránt érdeklődést mutatnak és könnyen lenyűgöződnek a művészet szépségeitől. Szeretik az életükben fenntartani az egyensúlyt, legszívesebben csapatban szeretnek dolgozni. Ki nem állhatják az igazságtalanságot és a megkülönböztetéseket. Partnere is olyas valaki kell legyen, aki fontosnak tartja a harmónia meglétét és könnyen veszi az élet akadályait. Akikkel kijön: Ikrek, Vízöntő, Lelki társa: Kos

Skorpió: A Skorpiók mindig nyugodt és összeszedett, csodálatosan tud titkot tartani. Remek barát, mert lojális és mások könnyen megbíznak benne. Nagyfokú titokzatosság lengi körül őket, mert nagyon ritkán nyílik meg, és csak keveseknek. Nagyon kreatív és szenvedélyes. Nagyon szereti a testiséget, mégis egy olyan partnerre van szükséga, aki elég türelemmel rendelkezik, mert hosszas időbe telhet, míg teljesen meg tud bízni a másiban. A Skorpiók általában őszinte és intelligens partnert választanak, és a kapcsolatunkban nincs helye a titkolózásoknak. Akikkel kijön: Rák, Halak,  Lelki társa: Bika

Nyilas: A Nyilasoknak nem lehet megmondani, hogy mit csináljanak, lételemük a szabadság. Nagyon kíváncsi és extrovertált emberek. Imádnak utazni, mert állandóan az élet izgalmait kutatják. Könnyedén ki tudják fejezni önmagukat, játékosak, viccesek, ezért ilyen társra van szükségük, aki szereti a kalandokat, szókimondó, de ugyanakkor érzékeny. Akikkel kijön: Oroszlán, Kos, Lelki társa: Ikrek

Bak: A Bak a mindig dolgozó csillagjegy. Célratörő és kitartó, mert tudja, hogy ő csak kemény munka árán juthat előre. Nagyon a saját útját járja, ezért sem bírja elviselni, ha bárni irányítani próbálja. Sokszor eshet abba a hibába, hogy uralkodik mások felett, de nagyon tud szeretni és nagyvonalú lenni. Őszinte és érzékeny emberre vágyik, aki képes egyensúlyozni a hidegségét. Akikkel kijön: Bika, Szűz,  Lelki társa: Rák

TJ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése